Ezt a kedves mondatot hallhattam nagy örömömre elsőéves bölcsészként. De vajon mért jöttek létre, s mért ilyen erősek a mai napig ezek a sztereotípiák?

forrás: Google

313 pont-ennyit kellett elérni, hogy bekerüljek. Hónapokon át megkaptam sokaktól, hogy “dehát megvan a pontszámod a jogra is…hülye vagy?” A válaszom: nem. Egy pillanatra sem bánom, hogy a Bölcsészkaron tanulok. Azonban az, hogy majdhogynem az állami minimum elég ahhoz, hogy az ember bekerüljön az ország legjobb egyetemére, nos ez félelmetes. Azt gondolom, sokkal szigorúbban kéne szelektálni az embereket. Első napjaim egyikén frissen diplomázott bölcsészlányok beszélgetésének lehettem fültanúja. A hölgyek közül az egyik ekképp fogalmazott:

“Te….te emlékszel még azokra a hülye strófákra, vagy mi…tudod volt az a szapphói sor….ah hagyjuk, ki tudja már ezt a hülyeséget….”

Mondanom sem kell, mennyire sokkoló volt ez az élmény. Így lett diplomájuk? – gondoltam magamban. Azóta megbizonyosodtam róla (sajnos), hogy a Bölcsészkart tényleg végig lehet kettesekkel bukdácsolni, és tudás megszerzése nélkül elvégezni. Azóta is azt tapasztalom, hogy kevesen vannak olyanok, akik tényleg teljes mellbedobással csinálnák itt az egyetemet. Aki azonban így teszi, annak rendkívül nehéz, viszont mindenképp meglesz a foganatja. Legtöbbször ezt a két végletet látni. S az első fajta valóban a Mekiben fog kikötni, viszont ezen senkinek sem kellene meglepődni. A szomorú az egészben csak az, hogy ők vannak jóval többen, és miattuk hallgathatja az ember, hogy büfészakot végzel, stb.

Nem tudom pontosan, hogy hogyan van szabályozva az egyetem, hány embert kell felvenni, és hasonlók. Abban azonban biztos vagyok, hogy ennek így nem sok értelme van. 100-an ülnek benn egy előadáson, abból jó esetben, ha 30 embert érdekel igazán az, amiről szó van. A legmeglepőbb pedig az volt számomra, amikor valaki odajött hozzám, és megkérdezte:

“ITT MÉRT KELL ENNYIT OLVASNI?!”

Csaba