Kukorelly bejön, és egyből megy is a hűtőnek

Interjú Molnár Ferenccel

[Esti Gitta] publikálva: 2017-10-05 03:51:00 | megtekintve: | minusz Betűméretplusz Nyomtatásprint

hírkép

Forrás: Facebook

Este, félhomány, jazz zene, üvegcsörömpölés és beszélgetéshangok a háttérben. Akár egy irodalmi est. A 2008-tól a Szépírók Társasága által is támogatott egri Molnár Ferenc Irodalmi Szalon húszéves évfordulójának apropóján beszélgetünk Molnár Ferenccel tanításról, értelmiségi létről és Eger kulturális életéről.


Esti Gitta: Miért kezdett el tanítani?

Tetszik ez a cikk? -Ossza meg ismerőseivel!


Molnár Ferenc: Most az énképet, egót, személyiségproblémákat levéve, vagy hogy legyek fontos, ilyenek ‒ mert azt gondoltam, valamit tudok mondani a világról, a létezésről, valami fontosat. Ebben ma sokkal bizonytalanabb vagyok. Persze lehet mindig mondani, hogy vannak, akiknek tudok adni, másoknak nem, ez mindig is így volt, de már máshogy értékelem ezt a helyzetet, mint húsz éve.

Hogyan tud hiteles, motivált maradni tanárként? Mikor van nehézsége ezzel?

Huszonöt órám van, ezeket meg kell tartani, föl kell rájuk készülni, ki kell javítani a dolgozatokat; és akkor mellette ‒ most a családot, kisgyereket vegyük ki... ‒ valamit kell csinálni, amiből én is építkezem, meg a saját egyéni intellektuális és érzelmi igényeimet kielégítem. Ha az nincs kielégítve, és nincs meg az a nagyjából egyensúlyi állapot, akkor bemegyek órára, és nagyon rossz lesz, vagy valami hiteltelen, ha megpróbálok erőlködni, vagy rutinszerű dolog. Emiatt aztán megint csak rosszul érzem magam, ha pedig rosszul érzem magam, az az energiámat viszi el.

Honnan tud építkezni, ahogy fogalmazott?

Az irodalmi estekből, olvasásból, koncertekből, színházból... Az a megismerés és megértés, amit ad a világról, magamról, az emberről, meg is erősít, mert egyre jobban tudhatja az ember, hogy hol a helye, meg milyen életet kellene élnie (a munka robot jellege mellett, de van a munkának nemcsak robot jellege is, szerencsére). Ily módon biztosabb is leszek magamban, az értékrendemben, ilyesmi, meg állandóan szembesülök más világértelmezésekkel is a művek által, vagy a társadalomtudományok által (szegénység, drogosok világa), így azokat is jobban meg tudom érteni, talán.

Hogyan történt mondjuk legutóbb, amikor ezek az élmények összekapcsolódtak a tanítással?

Például két hete voltunk a Müpában a Don Giovannit megnézni Fischer Iván rendezésében. Pont akkor több órán, történelmen és irodalmon is előkerült az a kérdés (inkább előhoztam), hogy milyen az autentikus lét. Hogy az vagyok, aki vagyok, a saját életemet élem; ez elég necces kérdés, nem nagyon lehet megválaszolni sem. Valamennyire igen, a gyomrában nyilván mindenki érzi. Pont aznap volt szó a Hajnali részegségről az egyik órán, hogy „ötven éve”-m elmúlt, úristen, mit csináltam eddig? ‒ Teljesen passzolt az előadás ahhoz, ami nekem ezzel a témával kapcsolatban eszembe jutott az órán.  A darab végén azt mondja Don Giovanninak a kormányzó, hogy ha megbántad, ahogy éltél, akkor megúszhatod, ha nem, akkor meg nem. És azt válaszolja Don Giovanni, hogy „nem bántam meg semmit”. Azt, hogy a nőket lábbal tiporta, hogy mindenkit meg akart szerezni magának. És a végén ott vannak a nők Don Giovanni nélkül, hogy úristen, meghalt, de most akkor mit csinálunk? Mert ő volt az, aki engem úgy kívánt meg akart, az én nőiségemmel és mindenemmel együtt, és nekem fontos, hogy azt érezzem, hogy valaki így akar és így kíván (ez az esztétikai szint Kirkegaardnál). A végén meg eldob, ez oké, de mégiscsak akarom érezni, hogy ebből a szempontból is fontos vagyok, hogy azt az életet élem, amit akarok.

És ugye ennek semmi köze se az irodalom tananyaghoz, se a történeleméhez. De ahogy ezt az előadást megnézem, lehet, hogy éppen csak megemlítem, ha olyan az óra. Előfordul, hogy megcsinálom, hogy óra előtt elhatározom, hogy valamit elmondok majd, de az valahogy nem stimmel. Ha az órába nem illik, és az akkori lelkiállapotomnak nem felel meg, hogy arról beszéljek, akkor nem tudom elmondani úgy, hogy az számomra hiteles legyen. Ha pedig el tudom, akkor lehet, hogy az órának a felét elbeszélem róla, és ez látszólag nem a témáról szól, de szerintem igen; viszont nyilván nem tudom mindenkinek megmagyarázni, hogy ez arról szól. Hogy csak így megy, hogy enélkül nem megy. Nemcsak hogy harminc év után, de három év után sem. És persze nem mennék Pestre, ha itt, Egerben lennének ilyenek...

Csakhogy ehhez az kell, hogy tudják, kit kell hívni.

Igen. Éppen a múltkor, mikor Hidas Judittal és a férjével az est előtt beszélgettünk, belekezdtünk egy nagyon érdekes beszélgetésbe. A férje azt mondta, hogy nemrég óta van Egerben, nagyon szép kis város, olyan, mintha egy kis darab Ausztria lenne, de, kérdezte, milyen egy ilyen helyen értelmiséginek lenni? És annyira az érzékeny pontomra tapintott, hogy sehogy nem stimmelt. A saját házamon belül vannak könyvek, meg zenék, meg néha vendégek, de egyébként nem nagyon lehet. Mármint olyat, amit én értelmiségi létnek gondolok. Olyan minőségű színház vagy koncert, vagy akármilyen, egyszer-egyszer van, még olyan szórakoztató is, mint ez (az interjú előtt Parti Nagy Lajos Az étkezés ártalmasságáról c. szövegéből készült darabot láttuk Mészáros Máté előadásában ‒ EG). Tök jó volt, de még ez sem olyan, hogy minden hónapban van egy, hanem teljesen esetleges. Ha minden hónapban meghívnának egy magyar zenészt, mondjuk szóló csellóval vagy hegedűvel... Nem tudom elképzelni, hogy ne tudná kifizetni a város. Eger elég jó költségvetésből dolgozik ilyen szempontból, amit bizonyos területeken lehet látni, másokon meg nem. Gondolom, hogy a kultúra területén is lehetne látni, ha azok, akik döntenek, képben lennének, hogy a magas kultúra mit jelent. De szerintem nekik az a csúcs, amit ma este láttunk, ettől biztos, hogy nem látnak tovább.

Igen, Parti Nagy tud populáris is lenni, neki eleve van egy olyan nyelvi humora, ami eladható.

És lehet, hogy az előítéleteim is ebben benne vannak, de nem nagyon tudom elismerni ezt a provinciálisságot, hogy egy-két embert, aki sztár, vagy akit ismerünk, azt akkor meghívjuk, de egyébként, hogy mi a lényeg...? Azért régen, amikor az ifjúsági házban volt egy időszak, mikor olyan igazgató volt, aki értett hozzá, nem véletlenül hívta le a Krétakör Színház előadását. Mondjuk ma már lehet, hogy le sem lehetne hívni politikai okokból egy-egy ilyen előadást.

Azt például nem értem, hogy tavaly Pintér Béla hogy jöhetett Egerbe...

Igen. Az más kérdés, hogy voltak üres helyek. De oké, vannak üres helyek, már elszoktunk az ilyesmitől. Pintér Béla ezzel már egyébként tizenvalahány éve volt az ifjúsági házban, akkor teljesen teltház volt. Valahogy hozzá volt szokva a közönség, hogy van egy ilyen, lehet, hogy nem ismerjük, ki az a Pintér Béla, de elmegyünk, mert az ifjúsági házban szervezik.

Tehát ez a magas kultúra kultúrája, hogy már csak sznobizmusból is elmegyek, mert az egy olyan név.

Igen... Meg volt egy megbízható hely... Bár biztos most is van egy ilyen hely, koncerteket most is szerveznek. Gondolom, a Kárpátián is nagyon sokan voltak a várban aznap délután, mikor ez volt, már rendszeresen járnak vissza Egerbe, ami elég szomorú. Na mindegy, ezt megfogalmazni még nem fogalmaztam meg magamnak, csak évtizedek óta tudom, hogy elég nagy küzdelmet jelent az a dolog, hogy értelmiségi lét.

Az én „értelmiségi létemben” elég meghatározó szerepet kaptak az estjei. Mikor, hogyan alakultak ezek ilyen rendszeressé?

Ez az egész egyre stabilabb lett, az is, amit a lakásomon csinálok. Egy folyamat volt, nem lehet egy ponthoz kötni, csak egyszerűen észrevettem azt, hogy az iskolában kevesebb élmény van, amiből lehet töltekezni. És ezeknek az irodalmi esteknek valahogy egyre nagyobb lett a jelentősége, így aztán egyre inkább törekedni kezdtem rá, hogy egy őszi és egy tavaszi vendég helyett kettő-kettő, három-három legyen.... Ehhez jött, hogy a könyvtárban kaptam ezeket lehetőségeket, aztán most a Kepes Intézetben, az most már két éve minden hónapban van.

Ha össze kell hasonlítani a Kepesben és a lakásán tartott esteket, a lakásán lévők számomra (hallgatóságként) is sokkal bensőségesebbek. Többet is adnak?

Nekem igen. A Kepesben bizonyos dolgokat figyelembe veszek, például két-három szerzőt azért oda hívtam meg inkább, egy nyilvános helyre, mert a közönség szerette volna, és így talán olyanokat is becsábítottunk, akik máskor nem jönnek. Van olyan is, akit, bár az egyik legnépszerűbb (a vele való beszélgetésre elég sokan el is jöttek), mégsem hívtam volna meg a lakásomra. Persze az is lehet, hogy ha oda hívom, akkor nem ilyen show-szerű lett volna a dolog, más gondolatok jönnének elő. Ott lehet, hogy nem érezné annyira, hogy produkálni meg eladni kellene a könyveket; de nem tudom, mennyire szokott már bele ebbe a szerepbe. Emellett a lakásomon az is hozzátartozik, hogy ha minden rendben van, akkor könnyedebb, könnyebben megengedek magamnak egy poént, de sok minden függ a vendégtől is. Például tudtam, hogy Esterházy Péterrel bármilyen poént megengedhetek magamnak ‒ jó, az mondjuk egy régi viszony is, tudom, hogy nem érti félre, nem bántom meg... Mert nálam is volt már, hogy valakivel először akkor találkoztam, amikor nálam volt. Sokakkal már előtte is, főleg, ha másodszor, harmadszor, ötödször volt már nálam. Parti Nagy Lajos például ötévente jár, Kukorelly pedig már úgy jön be, hogy megy egyből a hűtőnek, hogy mi van, és akkor nem kell vele foglalkozni. Teljesen olyan, mintha testvérek lennénk.

© Publicer

Galéria:


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz

Amit mi csinálunk

A kategória további hírei:


Csatlakozz Te is

Top 10 hír

Bezárás

1. Fellélegezhetnek a Gyáli-patak közelében élők

Befejeződött a Gyáli-patak 7-es ágának mederrendezése

2. Interjú Dr. Báll Dávid zongoraművésszel

Koncertezésről, hobbikról és a kultúra jövőjéről

3. Az autóversenyzés szuperhősei

A gravitációs erő hatása a Forma-1-es versenyzőkre

4. Indulhat a korcsolyaszezon!

Még élvezetesebb lehet a téli évszak izgalmas sportja

5. Legyen vörös!

Véradás az ELTE-n

6. Játszva költővé válni

Velláné Bucsi Mária az írás erejéről

7. Kötelező egyenruha az iskolában?

Ki mit gondol a köpeny viseletéről

8. Bécsi döntések

Interjú Petőfi Gáborral az atomenergiáról

9. Jóban-rosszban az egyetemen

A múzeum körútra költözik Csillagkút

10. A dicső múlt árnyékában

Ismét magyar siker a törökök ellen

Keresés az archívumban

Ajánló