Amit mi csinálunk

Tanítás, kutatás és önkéntelen politikai allúziók

[Esti Gitta] publikálva: 2017-09-27 14:53:00 | megtekintve: | minusz Betűméretplusz Nyomtatásprint

hírkép

Tamás Ábel, forrás: Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport, http://aitk.hu/tamas_abel/

Mi a jó a tanításban, és mi a kutatásban? Hogyan fér össze mindennapiság és tudomány? Van-e helye a közéletnek a tanteremben? Interjú Tamás Ábellel, az ELTE Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszékének tanárával.


Esti Gitta: Kezdjük ezzel: megtenné, hogy elmagyarázza, pontosan mi a munkája az ELTE egyetemi oktatójaként?

Tetszik ez a cikk? -Ossza meg ismerőseivel!


Tamás Ábel: Magyar és latin szakon tanítok, alapvetően ókortudománnyal és irodalomtudománnyal foglalkozom. A konkrét kutatási területem a római irodalom története, és a kutatásaim ennek a mai irodalom- és kultúratudomány szempontjait érvényesítő értelmezésére irányulnak.

Ezzel foglalkozom kutatóként. Amit viszont tanítok, az ennél kicsit szélesebb körű. A magyar szakosoknak ókori irodalom órát tartok (ez előadás is, meg időnként szeminárium is). Emellett olyan témákat szoktam keresni, amelyek érdekelhetik a magyarosokat ‒ pontosabban nem csak általában őket: a művelődéstudomány szakirányon és még egy-két kapcsolódó képzésben is van kurzusom. Például egy mai órám tárgya az antik témák a kortárs költészetben, ami az antikvitás recepciójához tartozik.

EG: Tehát Ön tanít és kutat. Melyiket miért szereti, milyen örömét leli benne?

TÁ: A kérdése eleve feltételezi, hogy örömömet lelem bennük... (nevet) Ezt nem tudhatja, de tegyük fel, hogy igen (nem mindig így van, de nyilván igyekszem). Két nagyon különböző dolog az oktatás és a kutatás. Az oktatásban nem magától értetődő, hogy örömet okoz, hanem ezt létre kell hozni. Először be kell lelkesítenem magamat, utána a diákokat, és aztán, ha már a diákok is lelkesek, szerencsés esetben ez visszasugárzik rám ‒ és akkor nagyjából helyben vagyunk. Ez minden alkalommal egy új feladat, minden óra előtt, és ha ez sikerül, az örömet, hogyha meg nem, akkor bánatot okoz. Úgyhogy a tanítás hétköznapjainak és az örömnek a viszonya nagyjából ez.

EG: És az órákon kívül?

TÁ: Amit például nagyon szeretek a tanításon kívül, de az oktatói feladatomhoz kapcsolódva, az az, amikor egy-egy jó hallgatót lehet témavezetni. Például a múlt tanévben volt egy hallgatóm, aki Nádas Péter egyik szövegéről írt dolgozatot, és OTDK-t is nyert vele. Nagyon élveztem vele dolgozni, mert nagyon sokat tanultam én is tőle, meg remélhetőleg valamennyit ő is tőlem. Ráadásul ott egyszerre volt jelen a kortárs irodalom (picit régebbi, de mégiscsak egy kortárs szerző munkája), az antik irodalom (amit nagyon erőteljesen megidéz) meg a kortárs irodalomtudomány szempontjai. Nagyon nagy öröm volt nézni, ahogyan hétről-hétre beszélgetve kibontakozik ez a gondolatmenet. Persze időnként meghallgatják a témavezetettek az ember javaslatait, időnként meg nem, de mind a kettőből sokat lehet tanulni, és mindkettőt tudom élvezni. Akár azért, mert abba az irányba megy a gondolatmenet, amit én javasoltam, akár azért, mert teljesen más irányba, és az is jónak tűnik.

De még millió dolog hozzátartozik a tanításhoz, ami az esetek nagy részében örömet okoz. Meg mindenféle egyebet is, mint például fáradtságot, kimerültséget meg ilyesmit, ami szintén része ennek a munkának.

EG: Mi a helyzet a kutatással?

TÁ: A kutatás, az ezek szerint ‒ most nem gondoltam, hogy a pszichológusnál ülök...

EG: Nem muszáj ennyire mélyre menni, hogy ha nem szeretné...

TÁ: Nem, nem, ha már egyszer elkezdtük...

Ezek szerint ez is hasonlóan működik egy kicsit nálam, ott is a belelendülés a fájdalmas dolog, míg végre sikerül elkezdenem foglalkozni egy adott témával. Aztán amikor belelendülök, az komoly örömforrás. Nagyon jó érzés, mikor úgy érzem, megy a munka. Ezzel általában mindenki elég hasonlóan van: az ember önértékelése a nullán van, amikor éppen nem megy valami, és aztán ez nulláról százra (ha száz a maximum) felmegy, amikor már el tudott kezdeni az adott dologgal foglalkozni.

A kutatáshoz szintén rengeteg minden kapcsolódik azon kívül, hogy leülök, kutatok, olvasok, feldolgozom az anyagot és írok valamit. Például ott vannak a konferenciák, amelyekre fel kell készülni és ott részt kell venni: hozzá lehet szólni mások előadásaihoz, lehet kommunikálni egymással, lehet jó visszajelzéseket kapni vagy éppen negatív visszajelzéseket, azokból lehet tanulni... Szóval ennek is millió színtere van.

És akkor már mondom azt is, hogy ennek az egésznek a kollektív vagy közösségi részéhez tartozik, hogy jó másokkal együtt dolgozni. Most például egy kézikönyvet szerkesztünk, ami egy meglehetősen elhúzódó projekt, rengeteg szerző van, és több szerkesztő is. Közéjük tartozom én is, és hihetetlenül nagy munka ezt összehangolni. Ez sem mindig csak örömmel jár, de az az, ahogyan kibontakozik az egész anyag, és remélhetőleg az is öröm lesz, ha egyszer megjelenik. És egy kutatócsoportnak is része vagyok elég régóta, az Általános Irodalomtudományi Kutatócsoportnak. Ez részben kapcsolódik az Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszékhez, ahol egyébként dolgozom. Ez a kutatócsoport nyilván számos feladatot ad, és sok esetben a közös munkának az örömét is tudja adni.

EG: Mikor tanít, mennyire célja az, hogy csak a tudományos ismereteket adja át (vagy önálló kutatásra ösztönözzön)? Ezen túlmenően más motivációja is van?

TÁ: Ez mindig az óra jellegétől is függ.

EG: A témától, vagy hogy a kurzus szeminárium vagy előadás?

TÁ: Attól, hogy milyen képzésről van szó, milyen témát választottam én vagy választottak nekem, vagy a formájától (szeminárium vagy előadás), vagy attól, hogy BA-sokról, MA-sokról vagy PhD-sekről van szó ‒ nagyon sok tényezőtől. Vannak olyan órák, amelyek inkább az ismeretterjesztést szolgálják, és vannak olyanok, ahol el lehet mélyülni a tudományban. És aztán vannak olyanok, ahol a franc se tudja megmondani, hogy ez tudomány-e vagy sem. Ha közösen értelmezünk egy verset, az tudomány vagy nem tudomány? Ha az ember ezt szakmailag igényesen csinálja, és esetleg olyan meglátásai vannak, ami még korábban másnak nem jutott eszébe, vagy eszébe jutott, csak ezt tovább fejlesztjük a közös beszélgetésben: az (a tudomány mai állása szerint...) tudományos tevékenységnek számít. Megítélés kérdése, hogy éppen tudományt művelünk-e vagy sem.

EG: Ön szerint mennyire engedhető meg, hogy a közélet ‒ kortárs szövegek esetében, de akár tőlük függetlenül is ‒ beszüremkedjen az órába? Elkerülhető-e ez egyáltalán?

TÁ: Ha Max Weberből indulunk ki, akkor az oktatás és egyáltalán a tudományos szféra egy olyan tér, ahonnan minél inkább ki kell zárni ezeket a kérdéseket, és értéksemleges módon kellene megpróbálnunk viszonyulni ahhoz a feladathoz, amit úgy hívunk, hogy egyetemi oktatás. Viszont vannak bizonyos tényezők, amelyek ezzel szembemennek, és az ember egy kicsit átgondolja, hogy biztos, hogy ez minden ponton így van-e. Erre egy elég látványos példát szolgáltatott a Közép-Európai Egyetemnek az ügye, ami idén tavasszal robbant ki. Úgy tűnt, hogy meg akarják szüntetni a CEU-t, és még most sem tudjuk, hogy mi lesz ennek a történetnek a vége. Ez egy olyan kérdés, amikor az oktatás szabadsága kerül veszélybe, amikor ‒ és elég sokakkal egyetértek ebben, itt a bölcsészkaron is, tehát ez nem egy nagyon avantgárd álláspont ‒ annak a keretei kerülnek veszélybe, amit mi csinálunk. És ekkor bizony abban is, amit csinálunk, érdemes fölemelni a szavunkat.

Ezt meg is tettük akkor többen is, tehát ez egyáltalán nem az én személyemhez kapcsolódik. Sok oktató órán is elővette a témát, illetve különböző karok szerveztek ehhez kapcsolódó eseményeket. Én is azon a bizonyos napon, amikor az volt a kérdés, Áder János aláírja-e ezt a törvényjavaslatot ‒ végül megtette, sajnos ‒, minden aznapi órámon felhoztam az ügyet valamilyen módon, azzal a megközelítéssel, hogy mit gondolnak a hallgatók: egyáltalán szabad-e ezeket a kérdéseket szóba hozni az órán. Általában azt mondták, hogy igen, és ebből kiindulva beszélgettünk ezekről. De azt is hozzá kell tennem, hogy itt nemcsak az oktatás szabadsága forog veszélyben ma Magyarországon, hanem úgy általában a szabadság és az emberi jogok forognak veszélyben, és nem gondolom azt, hogy ne lennének még a továbbiakban alkalmak, amikor bizony ezekről a keretekről az órákon is beszélgetnünk kell.

EG: Egy utolsó kérdés: Önnek voltak olyan élményei egyetemista korából, hogy oktatók vagy az órán, vagy az órán kívül szóba hozzák a közéletet, vagy hajlandóak ezzel kapcsolatban párbeszédet kezdeményezni?

TÁ: Az órán kívül nyilván, persze. Azzal kapcsolatban nincsen ilyen határozott emlékem, hogy órán ezek szóba kerültek volna, de hát bizonyos pontokon nyilván elkerülhetetlen, és magából a témából is következhet. Például: én latin szakos voltam, az nyilván egy központi téma volt sok órán, hogy a Krisztus előtti első század végén hogyan szűnt meg a Római Köztársaság, és hogyan alakult át egy másik államformává. Akkor ennek elkerülhetetlenül voltak politikai felhangjai, bár akkor ez még nem volt a valóság. Ma sokkal nehezebb erről a kérdésről beszélni bármilyen órán, mert annyira erősek ezek a politikai felhangok ‒ hogyan bomlik le egy jogállam, hogyan alakítanak át egy demokratikus rendszert egy autoriter rendszerré ‒, hogy időnként, ha az ember éppen hogy nem politizálni akar (hiszen ez természetesen nem cél), akkor kifejezetten vissza kell fognia magát, hogy ne legyenek túlságosan élesek az allúziók a mai politikai életre. Számtalanszor megfigyeltem, hogy teljesen értéksemlegesen kívántam beszélni ezekről a kérdésekről, és a hallgatók arcán láttam, hogy ők azt hiszik, hogy én a sorok között a mai politikai helyzetre utalok, miközben egyáltalán nem állt a szándékomban. Tehát időnként vannak önkéntelen allúziók.

© Publicer

Galéria:


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz

Forradalom személyesen

A kategória további hírei:


Csatlakozz Te is

Top 10 hír

Bezárás

1. Fellélegezhetnek a Gyáli-patak közelében élők

Befejeződött a Gyáli-patak 7-es ágának mederrendezése

2. Interjú Dr. Báll Dávid zongoraművésszel

Koncertezésről, hobbikról és a kultúra jövőjéről

3. Az autóversenyzés szuperhősei

A gravitációs erő hatása a Forma-1-es versenyzőkre

4. Indulhat a korcsolyaszezon!

Még élvezetesebb lehet a téli évszak izgalmas sportja

5. Legyen vörös!

Véradás az ELTE-n

6. Játszva költővé válni

Velláné Bucsi Mária az írás erejéről

7. Kötelező egyenruha az iskolában?

Ki mit gondol a köpeny viseletéről

8. Bécsi döntések

Interjú Petőfi Gáborral az atomenergiáról

9. Jóban-rosszban az egyetemen

A múzeum körútra költözik Csillagkút

10. A dicső múlt árnyékában

Ismét magyar siker a törökök ellen

Keresés az archívumban

Ajánló