off

,,Liszt kedélyes beszélgetéseket folytatott a nagyapámmal” – Stróbl Veronika mesél Strobl Alajos szobrászművészről

Nap mint nap elmegyünk mellettük, nem értve, mit fotóznak azok a kis fekete, húzott szemű vagy az idegen nyelven hadováló emberkék… Nem értjük, mert természetes, hogy a Zeneakadémia bejárata felett ül Liszt, Szent István a Mátyás- templom előtt figyeli a rendet, az Olvasó lányok...
off

A pillanat zenéje – Jazzaj Extra / IMO + BIO a Három Hollóban

Kivételes alkalom kollektív improvizációkkal, kortárs kompozíciókkal és több, mint 30 zenésszel! November 2-án a Budapest Improvisers Orchestra (BIO) és a svájci Insub Meta Orchestra (IMO) adott közös koncertet a Három Hollóban a JAZZAJ nyitott-zenei klub szervezésében. A JAZZAJ...
off

Intim esti lapszerkesztés

A Nyitott Műhely az irodalmi programok egyik közkedvelt helyszíne. A polcok roskadásig tele vannak könyvekkel, falakon idézetek és festmények, a székeken pedig akár egy-egy egyetemi tanárunkat is megpillanthatjuk. A hely egyik programsorozata a Késelés Villával, melynek idén...
off

“Alapesetben nem gondoljuk azt, hogy trógerkedni kell az egyetemen” — S. Oszkár interjú

Utálja a vizsgákat, koleszban lakik, évközben bulizni jár, az egyetemen csak “túlél”: íme S. Oszkár, egyetemista. A hallgatók egyik kedvenc mém-oldalát három jó barát  — Peti, Dániel és Kristóf — hozta létre és szerkeszti immár több, mint négy éve. Hogyan alakult az oldal? Milyen...
off

“Az arcok azok, amik felismerhetővé teszik a SUSU-kat…” – interjú a SUSU Keramika tervezőivel

A SUSU kerámiák Asbóth Szaffi és Bodnár Flóra munkái. Minden darab egyedi és kézzel készített. Saját kiállítóterük megnyitója kapcsán beszélgettem a fiatal tervezőkkel. Mióta ismeritek egymást? Szaffi, te nyomottanyag-tervező szakon végeztél a MOME-n, Flóra...
off

Szűz Mária elszédült – interjú Varró Dániellel

Petőfi a János Vitézzel, Arany János  a Toldival lett híres. Ezek elbeszélő költemények. Ezt kell írni, ezzel biztos a siker! A költővel (aki csak akkor ír, ha boldog és van valami frappáns mondat a tarsolyában), Varró Dániellel beszélgettem. „Aki gyermekeket szórakoztat jól, az...
off

Képzőművész bölcsészek, interjú BAJ-jal

Az ELTE hallgatói között számos érdekes arccal találkozhatunk, sokan publikált írók, menő szavalók vagy éppen slammerek, őket jól ismerjük, mindig a középpontban vannak, viszont rengeteg más fajta alkotó is van az egyetemen, például iparművészek, akiket igyekszünk nem észrevenni,...
off

“Rendszerváltó történetek” a Katonában

 A “Rendszerváltó történetek” címen megrendezett beszélgetésen a rendszerváltást, és annak a mai magyar társadalomra gyakorolt hatását járták körül a meghívott vendégek Lakner Zoltán politológus moderálásával, a budapesti Katona József Színházban. Az öt meghívot...
off

Hézer Luca: Az ember intelligenciáját és szépérzékét nem elégítik ki a politikai események

„A történelem az élet tanítómestere” – mondta a történetírás atyja, Hérodotosz. De én ezt szeretem mindig úgy interpretálni, hogy “a kultúra az élet tanítómestere”, és a kulturális újságírók pedig maguk az élet tanítói. A kulturális újságírás bár kis hazánkban ne...
off

Kérdezz-felelek Spiróval

Tegnap a Nem Adom Fel Kávéházban faggatták Spiró György írót, professzort, rendezőt: polihisztort. Kalandos, gimnazistaként megélt Margitszigeti sétáitól egészen a borongós felnőtt-problémáin keresztülívelő Spiró életrajzzal a zsebünkben térhettünk haza. A koncepció: a moderátor...