A ranglista élén az ELTE!

Posted On 2018 dec 13
Comment: Off

A HVG 2019-es felsőoktatási rangsorának élén most is az Eötvös Loránd Tudományegyetem áll. Az oktatói kiválóság alapján összeállított rangsort is a mi egyetemünk vezeti. Ahogy tavaly, az ország legjobb kara 2019-ben is a Bölcsészettudományi Kar lett, a második helyen pedig a Természettudományi Kar végzett.

Kapcsolódó kép

A következőket vették figyelembe az intézményi összesített rangsor összeállításakor: a felvettek pontátlagát, a nappali alap- és osztatlan képzésekre első helyen jelentkezők számát, a B2-es vagy C1-es nyelvvizsgával felvett hallgatók átlagát, az egy (tudományos fokozattal rendelkező) oktatóra jutó nappali tagozatos hallgatók számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, illetve az MTA-címekkel rendelkező oktatók arányát.

Az ELTE-t a rangsorban a Szegedi Tudományegyetem, majd a Debreceni Egyetem követi, a negyedik helyen – holtversenyben – a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Semmelweis Egyetem állnak. A hatodik helyre – szintén holtversenyben – a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet és a Pécsi Tudományegyetemet, a nyolcadik helyre a Pannon Egyetemet, míg a kilencedik helyre a Budapesti Corvinus Egyetemet és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet rangsorolták. A kari alrangsorban az ELTE két legnagyobb karát a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara követi.

Rangsor   Intézmény  Oktatói kiválóság (rang)   Hallgatói kiválóság (rang)
1. Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) 1. 2.
2. Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 2. 5.
3. Debreceni Egyetem (DE) 4. 5.
4. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) 10. 3.
4. Semmelweis Egyetem (SE) 9. 4.
6. Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) 6. 8.
6. Pécsi Tudományegyetem (PTE) 4. 10.
8. Pannon Egyetem (PE) 2. 16.
9. Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) 18. 1.
9. Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) 14. 5.

A Diploma 2019 című kiadványban összesen tizennégy képzésterületre készítettek rangsorokat.

A cikk forrása: elte.hu
A kép forrása: btk.elte.hu; 24.hu

 

 

A szerzőről