Leleplezték a Notórius Köpködőt!

A Nagy F. M. Elnök Úr tiszteletére és iránta tanúsított szeretetünk jeléül, ünnepi megemlékezést tartunk a Notórius Köpködőről. Évek hosszú munkája eredményt hozott a szregotávai Notórius Köpködő ügyében, azonban a nő kilétét, erkölcsi okokra hivatkozva nem hozták nyilvánosságra. Régi história ez Szregotávában, egy jelmezbe öltözött, elmaszkírozott nő, aki feldühödött a rendszer ellen, és abszurd eszközhöz folyamodott.

Minden évben, vezetőjük, a Nagy F. M. ünnepi beszédét megzavarta, mikor az elnök meghajolt, ő egy jól ívelt köpéssel tarkón tisztelte. Elfogni éveken át képtelenségnek tűnt, az ellenzéki lázongók testükkel védték a Notórius Köpködőt, egérutat teremtve neki, a rendőrök csapatai elől. Több ellenzéki politikus úgy nyilatkozott, hogy a Notórius Köpködő korunk szabadságharcosa, az eszmék megmentője, az igazság bajnoka és így tovább.

Az idei ünnepség azonban máshogy alakult, a Notórius Köpködő fedetlen arccal, egy aranyozott angyal jelmezben repült az elnök fölé, ahonnan egy hosszú, ezüstös kék nyálcsóvát eresztett kopasz fejére, majd leszállt a földre, kezeit feje fölé emelte, és biccentett a rendőr főkapitánynak, hogy a játszma ezennel véget ért. Az egybegyűltek köpni nyelni se tudtak meglepetésükben.

A nő elfogása után R. főkapitány azt nyilatkozta, hogy a Notórius Köpködő nevét titokban tartják, cserébe, hogy önként megadta magát. A Köpködő így fogalmazott: ” Nevem nem számít,mert köpködésemet félreértelmezték. Nem óhajtok politikai fegyverré válni! Tevékenységem nem protestálás, pusztán magánjellegű, szórakoztató tevékenység, ezt kéretik tiszteletben tartani! “.

A Notórius Köpködőt végül elszállították a városi Ideggyógyászati Intézetbe, ahol különleges ellátásban részesül, melyet maga, a Nagy F.M. elnökúr finanszíroz, a szegény elesett lélekhez való szolidaritása jeléül.

 

Kiemelt kép: Tóth Ede
A szerzőről