Hogyan lehetünk a legjobb gazdik? – interjú Kálmán Nikolettel, a nagykanizsai kutyaiskola tiszteletbeli oktatójával

Senki sem mondja, hogy egyszerű dolog kutyát nevelni, azonban azt se, hogy ne lehetne tanulni  – és persze mindeközben jól érezni magunkat. Kálmán Nikolett, aki régóta a kutyaiskola közösségének oszlopos tagja, mesél nekünk a kutyanevelés intézményének működéséről.

Mióta veszel részt kutyaiskolában oktatóként?

Nagyjából hat éve, bár ebből az utolsó időszakban jelentősen megritkultak a suliba történő látogatásaim. Nagyjából havonta járok haza órákat tartani, segíteni.

Pontosan milyen feladatokat látsz el?

Elég sokfélét, de csak annyifélét, amennyit a többiek is. Újabban, talán három hónapja a bemutatócsoport tagjaival készülünk egy nagyszabású előadásra, de dolgoztam már kölyökkutyásokkal kutyaoviban, tartottam tanfolyamokat felnőtt kutyáknak és rehabilitációs órákat is vállalok. Ezen felül, ha meghívják az egyesületet iskolákba, óvodákba és más helyekre, akkor vezénylem a bemutatónkat, és a többi oktatóval együtt szoktunk a felelős állattartásról előadást tartani iskolákban.

Tapasztalataid szerint mennyire mondható népszerűnek napjainkban egy ilyen szolgáltatás?

Meglepő, de nagyon nagy igény mutatkozik erre. Ez elég hasznos, ha azt nézzük, hogy mennyi problémás kutya van a városban, és mennyi olyan ember, akik azt se tudják, eszik-e vagy isszák az állattartást. Igény van, csak sajnos így sem jut el mindenkihez a dolog.

Te, személy szerint miért csinálod ezt?

Mert ez egy szerelem. Talán akkor jöttem rá először, hogy milyen fontos a munkánk, mikor egy altatásra váró agresszív kutyával kezdtem dolgozni egy menhelyen. Nem tudták beoltani sem, és félő volt, hogy kárt tesz valakiben. Később örökbe adtuk, és azóta is családban él, elképesztő! Ez az, amiért az ember csinálja, hogy kevesebb kutya legyen felcímkézve esélytelennek, hogy ne mondjunk le olyanokról, akikről nem kellene. Vagyis a sikerélmény mozgat, de nem a sajátom, hanem a kutyáké, akik Hard Dog Race-re mennek az altatás helyett vagy kiállításokra.

Tudsz kiemelni egy esetet, amikor valakinek különösen jól jött az oktatásban való részvétel?

Minden eset ilyen. A mi iskolánk a problémás kutyák rehabilitációjára specializálódott, sok ilyennel találkozunk hétről hétre. De ha ki kell emelnem egyet, ez Maya története lenne. Ő egy hatalmas testű keverék kutyus, aki hamar túlnőtte a gazdáját, egy csöpp nénit. Hozzá először házhoz kellett kimennünk, mert félő volt, hogy elrántja a póráz végéről. Igazi probléma nem volt, mármint azon felül, hogy egy aktív, pörgős kölyökkutya és egy hetven éves néni állt előttünk. Azóta a kutyának van egy engedelmességi vizsgája, és a néni tudja sétáltatni a városban is, sokat labdáznak, és pár olyan sportot is kipróbáltak, amihez emberi oldalról nincs szükség túl sok mozgásra. Bejött nekik, az unokák pedig el voltak ájulva, meg persze én is, hogy milyen kitartóak voltak, hogy télen végigcsinálták mindketten a tanfolyamot!

Kinek javasolnád/ajánlanád a kutyaiskolát?

Bárkinek, akinek kutyája van vagy tervez a jövőben kutyát tartani. De tényleg; hiszen ha nincs is kifejezett gond a kutyával, jó egy csapat részének lenni, közösen sétálni, dolgozni és hasznosan tölteni az időnket. Mert a kutyáinknak sajnos ebből kevés van.

A szerzőről

Related Posts