Jövőre is növekedhetnek a szociális alapú támogatások! – interjú Mrázik Istvánnal

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen sokféle szociális alapú támogatásra jelentkezhetnek a hallgatók, az idei évtől pedig nagyobb összegű támogatásra számíthatnak a sikeres pályázók. A szociális alapú támogatások növekedéséről Mrázik Istvánt, az egyetem Hallgatói Önkormányzatának Magyar intézeti érdekképviselet tanulmányi referensét, valamint a tanulmányi bizottság tagját kérdeztük.

Véleményed szerint melyik az a szociális alapú támogatás, amelyre a legtöbben jelentkeznek?

A legtöbben a rendszeres szociális támogatásra pályáznak. Ezt főként azok kapják meg, akik rossz anyagi helyzetben vannak, de a tartós betegség, illetve az árvaság is sokat számít a pontrendszerben. A rendkívüli támogatásra is szép számmal érkeznek a pályázatok, de gyakran nem a megfelelő indokkal nyújtják be kérelmeiket a hallgatók – mondta Mrázik István.

A szociális ösztöndíjak növekedése már ebben a félévben megkezdődött, és várhatóan a jövő évben is emelkedni fog.

Hogyan kell elképzeli a szociális támogatások növekedését? Többfajta pályázatokra is jelentkezhetnek a hallgatók, vagy a meglévő támogatások pénzügyi kapacitása fog emelkedni?

A támogatások növekedését nem úgy kell értelmezni, hogy újfajta pályázatot hirdetne ki az iskola, hanem a már meglévőkbe fizet többet. Ebben a félévben például a rendszeres szociális támogatáson belül 200 forinttal fog emelkedni a pontonként járó összeg. Idén 27 pont volt a határ, amely azt jelenti, hogy minden sikeres pályázó minimum 21 ezer hatszáz forintot kapott  zárta szavait a tanulmányi bizottság tagja.

A szociális támogatások emelkedésével sem lehet fő bevételi forrásnak tekinteni a kapott ösztöndíjakat. Ezek egyfajta kiegészítésül szolgálnak a mindennapokban, de egy biztos: a rászoruló hallgatók vállairól nagy terhet vesznek le.

 

Kiemelt kép:
A szerzőről

Related Posts