„Költők torkából halásszátok ki a gramofonokat” – Technika és test a 20. század első harmadának magyar költészetében

A 19. századtól megindult a médiumok számának növekedésével járó technológiai fejlődés. Első innovációi ennek az auditív eszközök voltak, és többek között az irodalomban is megjelentek lenyomatai: hangfelvétel Babits Mihályról, ahogy a Húsvét előtt című verset mondja, József Attila Éjjeli zenék lemezei etc. Mindezekről nem beszélt Konkoly Dániel az október 4-i előadásán.

Technika és test a 20. század első harmadának magyar költészetében címen lezajlott kultúrtörténeti ismertető a sound studies relatíve fiatal tudományágból merítkezve vizsgálta a (dominánsan) nyugatos költők verseiben megjelenő friss hangtechnikai eszközöket.

A 18. században koncepcionálisan elkezdtek a különböző társadalmak bizonyos történelmi emlékeket megőrizni (pl. újra divatba jött a mumifikálás), ez eredményezte a hangfelvételre való igényt. Első terméke ennek a forradalomnak a Kempelen Farkas nevéhez köthető beszélőgép, ami jelen előadás esetében amiatt rendelkezett jelentőséggel, mert bevezette a még csak fragmentumokban létező diszciplína-kezdeménybe a konocentrizmus fogalmát.

A konocentrizmus sematizálva annyit takar, hogy a hang nagyobb jelentőséggel rendelkezik, mint az írás, lényegében az ember belső világának egyfajta őszinte megnyilatkozásának gondolták. Ergo: egyenlőnek tekinthető a hang a lélekkel.

3

Kép forrása:  meglepetesvers.hu

Rövid kronológiát felvázolva ezt követte a telefon, a fonográf, a gramofon és a rádió. Azonban az auditív eszközök ilyen mértékű előretörését figyelembe véve felmerülhet az ötlet, hogy ha létezett a hangfelvétel, akkor a gondolatok közvetítésének feltehetőleg a fő eszközévé vált. Bizonyos hipotézisek szerint emiatt alakult ki az irodalmi modernség, hiszen ha azt a posztot, amit eddig betöltött, egy fejlettebbnek tekintett technika tölti be, akkor a gondolatátadás egy rétegzettebb és összetettebb formáját kell képviselnie – tehát olyan metodikát kezdett az irodalmi szcéna alkalmazni, amire az új technológiai készülékek nem voltak képesek.

Persze emellett az attitűd mellett a huszadik század első harmadának költői igyekeztek ezeket az új élményeket, amiket az innovációk nyújtottak, lírájukba ültetni. A hangokat reprodukáló technikai eszközöket implantálták versbe.

A telefonálás és a gramofon használata Konkoly felszínes illusztrációi szerint pusztán cselekedetszinten jelentek meg általában (azon túl, hogy a halált már akkor mindig auditív jelenségként ábrázolták), a rádió viszont egy jóval érdekesebb eset. Tóth Árpád, Babits Mihály és Szabó Lőrinc költészete alapján érzékelhetővé válik, hogy hogy állt a magyar irodalmi modern generációja a technikai modernhez. Tóth Árpád például nem tudott elvonatkoztatni az audiovizuális közegtől, és mindig valami látványingerhez kapcsolta a hangot, Babits pedig természeti megközelítést alkalmazott (a rádióhullámokat a pollenhez hasonlította).

Utóbbi példa esetén feltűnő, hogy mintha az innováció az időkontinuitásba is beleszólna, mintha a rádió képes lenne időbeli pontokat is összekötni, és így mondjuk lejátszani holt költők hangját. Ez a fajta túlvilági tapasztalat Szabó Lőrincnél is megjelenik, az előadás végén a közönségben ülő egyik fiatal egyébként logikus magyarázatot adott erre: egyrészt az örökkévalóság érzetét képes biztosítani a hang (ami egy paradox helyzetet állít fel, mert a halált is ugyanúgy tudja jelképezni – egyaránt múlékony és állandó, csak nézőpont kérdése), másrészt pedig az újdonság-jellege miatt egyfajta spirituális élményként szolgálhatott a hangrögzítés és hangvisszajátszás. Mindenesetre a hangtechnikai eszközök kísérteties percepciója tagadhatatlanul egy átfogó élmény volt a korban.

2

Konkoly Dániel
Kép forrása: pestibolcseszakademia.blog.hu

Viszont hiába rendkívül érdekes kutatási területet választott Konkoly, nem sikerült úgy kiaknázni, hogy ez száz százalékban meggyőző is legyen. Az, hogy a különböző szerzők – azon túl, hogy beépítették verseikbe – hogyan használták a technikai innovációkat mondjuk a magánéletben, teljesen kimaradt az előadás repertoárjából, ezzel egy idő után meglehetősen monotonná tette azt. Különböző részleteket elemzett sematikus szempontok szerint, miközben a már megállapított jellemzőket az alkotásokra specifikálva ismételte. Jelen cikkben amiatt tűnhet jogtalannak ez a vélemény, mert én egy órányi anyagot sűrűsítettem 650 szóba.

Az előadás egy frappáns összefüggéshálót hangsúlyozott ki: a telefon prototípusa a próféta, a rádió prototípusa a költő. Ez azonban jobban belegondolva nem ilyen sematikus.

Érdekes és meghatározó csavar volt az irodalomtörténetben, mikor maguk a költők elvonultak egy rádióhoz, hogy valamilyen célzattal felolvassák a versüket, ezzel az alapvetően textus-alapú művet intermedializálva, vagy hogy milyen zene ihletésére írtak, és ez az auditív élmény hogyan jelenik meg a szöveg prozódiájában, tördelésében vagy egyéb attribútumaiban. Ha az irodalom technikai szempontú intermedialitására szeretnénk első példát mondani, feltehetőleg ennek a kornak a szüleménye lett volna. Sajnos az előadó nem mondott.

Mindenesetre: a sound studies egy nagyon tág spektrumú terület, rengeteg potenciált rejt magában új kutatásokra, így mindenképpen érdemes vele foglalkozni (egy félrecsúszott előadás ellenére is).

Kiemelt kép forrása: facebook

A címben szereplő idézet Kassák Lajos 22 című verséből származik.

A cikk másodközlés, eredetileg megjelent az ELTE Online Tudomány rovatában.

A szerzőről

Related Posts