Szombatok

Van valami megfoghatatlan melankólia a téli szombatokban. Közelednek az ünnepek, rövidek a nappalok és az ember hajlamos elszigetelni magát. Érdekes, vagy sokkal inkább szomorú, hogy az ünnepek alatt megnövekszik az öngyilkosságok száma. Karácsonykor valahogy jobban fáj csöndben lenni.
A téli melankóliát gyakran a vihar előtti csendnek érzékeljük. De mi van, és ez csak egy feltevés, ha nincs is olyan, hogy vihar előtti csend, csak a saját tudatalattink irányít úgy ezekben az időkben, hogy mindent tönkre tegyünk? Mindenkinek van miért aggódnia. A párkapcsolatok, munka, iskola, jólét és egészség féltésének már-már rutinszerű közhelyei végig kísérik ezeket a napokat is, és az ünnepekről alkotott fals képünk, egy idilli másvilág iránti vágyakozás a sötétségbe taszít minket. Pedig, ha felfognánk, hogy ez is ugyan olyan nap, mint az összes többi, nem aggódnánk ennyire. A karácsony különlegessége éppen abban rejlik, hogy nincs benne semmi különleges. Ez furcsamód megnyugtató, hiszen így nincs is miért aggódni. Nem is olyan szörnyű ez az élet, ha tényleg megállunk egy pillanatra, és vesszük a fáradtságot, hogy valóban körbe nézzünk. Megkockáztatom, hogy egészen csodálatos is. Talán idén karácsonykor észben tartom ezt, és most az egyszer átadom magam az ünnepek kellemes lustaságának.