Csodálom, hogy a színház nem omlott össze

Elromlott mikroport. Hamisan éneklő mellékszereplő. Hamisan éneklő főszereplő. Leejtett kellék. Szünet. Újra a mikroport. Elbotlás a díszletben. Rosszul kivitelezett mozdulatok. Tetőpont. Mikroport. A szöveg elfelejtve. És véget nem érő taps.

Néhány héttel ezelőtt megnéztem egy olyan színházi musicalt, amit legutóbb tíz évvel ezelőtt láttam. Egy neves darabról van szó, így meg voltam győződve arról, hogy nem fog csalódást okozni, ráadásul ezúttal a páholy egyik legjobb ülőhelyét sikerült megszereznem.

Nevetségesnek, zavarba ejtőnek és bosszantónak találtam, ahogy teltek a percek, sorra követték egymást a jobbnál jobb betétdalok, és közben lassan megszámlálhatatlanná váltak a bakik, melyeknek vagy a színészek vagy a háttérmunkások jóvoltából tanúi lehettünk. Az jutott eszembe, hogyan tudja a színész életben tartani karakterét, ha szabotálják a játékát? Mi történik akkor, ha egyszerűen elkövet egy hibát, ami nem felel meg egy olyan világ törvényeinek, melynek néhány óráig a vendéglakosa lesz? Lehet-e esetlegessé és kiszámíthatatlanná tenni, mintha csak a valódi világ lenne?

A kiindulópontom most az említett darab, melyben kétszer is elromlott a főszereplő mikroportja – második alkalommal éppen a mű tetőfokán. Nem akartam látni, ahogy ez a rejtélyes, démonikus és szenvedélyes férfi törést szenved, mert a nő, aki a partnere ebben a jelenetben, saját maga nem hiszi el, hogy a karjaiba akarja vetni magát. A férfi kétségbeesetten tartja, mintha nem bírná el, hiszen tudja, átírták és meggyengítették a párbeszédüket, ugyanakkor nincs idő átgondolni, hogyan lehetne ésszerűen megváltoztatni a forgatókönyvet. A másik esetben, amikor a színész önhibájából csúszik ki a szerepéből, kevésbé érzünk szánalmat.

Ha a fiatal szerelmest alakító színész hamisan énekel éppen a leglíraibb jelenetben, szintén megszakad az a kapocs, amely összeköti őt a karakterével. Még az is lehet, hogy ez a karakter, aki mesterségesen lett létrehozva, törlődik ebben a pillanatban vagy valaki mássá alakul át. Egy rosszul elénekelt dalban nem tudja átadni nekünk azt a szerelmet, melynek egy adott formában kellene léteznie. Ennyi is elég ahhoz, hogy megsérüljön ez a szerelem, mi pedig kényszerítve legyünk arra, hogy igazinak képzeljük. Teljesen mégsem haragudhatunk, hiszen a színpadra csak élő emberek kerülhetnek, akik tervezhetik, de megjósolni nem tudják, mi fog történni velük a következő pillanatban. Valamiért újra és újra örömmel vállaljuk ezt a kockázatot.